Folytasd a
történetet!
ADÓ 1% | 2024.05.21.
Minden történet kicsiben kezdődik: például egy gondolattal, egy beszélgetéssel vagy egy közös álommal. Az Ifjúságépítők meghatározó történetei is így indultak, hogy aztán idő, energia, szakértelem vagy anyagi támogatás felajánlásával növekedjenek valami még nagyobbá. Hálásak vagyunk a megélt közösségért, arra hívunk, folytassuk együtt a történetünket!
Történetünk
Néhány budapesti teológus havonta találkozott tapasztalatokat cserélni – ebből nőtt ki az ifivezető képzés gondolata. Azóta több mint hét év telt el, és mára szerte a Kárpát-medencéből érkeznek az IVK-ra, hogy így kerüljünk közelebb Istenhez és egymáshoz.
IVK
2017…
MIZU
2019.03.29.
Az „ős” Mizu megjelenése egy csoda volt. Szerettünk volna egy beszélgetésindító játékot, amelynek kiadásához argentin licencen és komoly adományokon keresztül vezetett az út. Akkor még nem voltunk szervezet, de már megtapasztalhattuk az összefogás erejét.
Célunk az ifi munka minden résztvevőjének felkutatása, felkészítése és felkarolása. De ez csak úgy valósulhat meg, ha közösségben szolgálunk: kezdetben hárman voltunk, ma nyolcan, de százak állnak mögöttünk támogatással, imádsággal és tanácsokkal.
Ifjúságépítők
2019.09.01.
Biblia Neked
2021.03.20.
Minden segédanyagunk a Bibliára mutat, ezért nagy álmunk volt a „Biblia neked” magyar nyelvű megjelentetése. Hálásak vagyunk, hogy ez a kiadvány felekezetek és kiadók közötti összefogásban készült el, és hogy egyre több fiatal veszi a kezébe.
A Tízparancsolat a keresztyén élet és etika alapja, ezt szerettük volna mai kérdésekkel és támpontokkal személyessé tenni a fiatalok számára. Teológusok és tanárok ideszánt munkájának köszönhetően az Alap|anyag lett az első önálló fejlesztésű segédanyagunk.
Alap|anyag
2022.03.17.
útmutató
Így tudod felajánlani az ADÓ 1%-od…
Támogass minket!
Ha számodra szimpatikus ez a szolgálat, akkor arra kérünk, hogy támogass minket!
Adományozó
leszek!
utalás
Számlaszámunk: CIB 10700567-72253036-51100005
Kedvezményezett: Ifjúságépítők Alapítvány
Közlemény: Adomány
Bankkártya
Fizess PayPal-on keresztül bankkártyáddal!